Szabályokelőzővisszakövetkező

A zéták beszélnek róla, hogy a Világok Tanácsa nem önként választott, mivel minden a Földet látogató idegent a Világok Tanácsa kormányozza; hogy nem lehet Kilépni; hogy mi a Tanács Alapszabálya, és hogyan érinti ez a Változás iramát itt a Földön; hogy a Föld is egy Tag már most, és hogy földiként van Szavazati jogunk; hogy milyen jogai vannak a Kisebbségi szavazatnak, és hogy mi alkotja a Szavazóképes populációt; hogyan működnek a szabályok egy Vegyes összetételű idegen és emberi csoportban, akiknek gyakran Vegyes céljaik vannak; hogy az Enron nyomozás kioldása és az olyan Beavatkozások, mint Csernobil, a Contour szonda, vagy a Védelmek/Gyógyítások esetében, miért voltak még a szabályokon belül; hogy milyen Érintkezési Szabályokhoz kell az idegeneknek tartaniuk magukat, amikor párbeszédet folytatnak egymással; hogy miként kezelik a Csillaggyermek-Érintkezéseket, és hogy az életet hordozó bolygókat Újrahasznosítható világoknak tekintik-e.

A zéták beszélnek róla, hogy milyen Utazási protokollhoz kell magukat tartaniuk; hogy mik az Időutazást irányító szabályok, és hogy próbára tehetők-e az ember Teóriái; hogy van-e az idegeneknek bevett Politikájuk; hogy előfordulnak-e Hadüzenetek, és mit eredményez, ha az önmagukat-szolgálók Szintező háborúkba bocsátkoznak; hogy létezik-e a Halálbüntetés vagy a Rabszolgaság gyakorlata más világokban; hogy mi történik, ha lakott világok Ütköző pályára kerülnek; hogy milyen szabályok érvényesek a naprendszerbéli Rakétákra, és hogy mik az emberiséget érintő Felfedezési határok. A zéták beszélnek róla, hogy milyen belső szabályaik vannak az Önmagukat-szolgáló csoportoknak; hogy a Világok Tanácsa hogyan Tartja kordában az önmagukat-szolgálókat; hogy milyen belső szabályok szerint működnek a Másokat-szolgáló csoportok; hogy miként boldogulnak, amikor Barátságos nézeteltéréseik vannak; hogy hogyan kezelik mások Beleavatkozását; hogy milyen szerepet játszik ebben a Feltétel nélküli szeretet, és hogy hogyan boldogulnak Pénz nélkül.

A zéták beszélnek róla, hogy az Implantációk és az esetenkénti Gyógyítások ellenére az idegen csoportoknak be-nem-avatkozási szabályokhoz kell ragaszkodniuk; hogy az emberek Szabad akarattal rendelkeznek denzitásuk felett, és Közbelépés nem fog történni; de van néhány Kivétel; hogy nekünk a saját választásunkat kell megtennünk Mialatt nem tudunk arról; hogy a látogatások miért Látvány és hang nélküliek; hogy a szabályok érintik az Idegen technológiai ajándékokat és a Menekülési utakat az elkövetkező kataklizmák idején; hogy Elkerülhetők-e a kataklizmák, és hogy a 12. bolygói rakétát használó humanoid óriások miként lettek karanténba téve, amiért beavatkoztak. A zéták beszélnek róla, hogy Isten a legmagasabb hatalom, de ők sem tudják nagyobb bizonyossággal, hogy Mi az Isten; hogy a géntechnológiát alkalmazók tekinthetők-e Isten szerepét játszóknak; hogy vannak-e Bolygó lelkek vagy Állatok lelkei, hogy így akkor testvéreinket vadászhatjuk le vagy ehetjük meg; hogy a Gondolkodó gépek, mint a Robotok, élőek-e, vagy lehet-e lelkük, és hogyan kapcsolódik ide a Választás nélküliség a Korlátolt robotoknál; hogy mire jó a Feledékenység szabálya; hogy létezik-e Karmikus igazságszolgáltatás az idegen csoportok között; hogy a múltbeli gondolataink és cselekedeteink Rögzítve lettek, és hogy nekünk az Orientációs leckénkre kell koncentrálnunk.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com