Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Újidő >
< 06 >
2002. november
-
longint

ZetaTalk: Áramfejlesztés


A modern ember nagyon függ az elektromosságtól, jóllehet csak az előző száz évben vagy ekörül jutott el ide. Primitív országokban, a közösségek nappal keményen dolgoznak, alkonyatkor fekszenek, pirkadatkor kelnek, és kevés szükségük van a világításra az alkalmankénti lámpást vagy tábortüzet kivéve. Az iparosodás előtti időkben, ugyanez volt a szokás, hogy még a kastélyok és paloták területén is csak lámpások égtek, és ezek is halványan. A modern ember munkaigény-csökkentő eszközökre tart igényt, szórakozásra, kommunikációra a világgal, és mindezt egy gombnyomásra. A modern embernek egy mega-felfogás-átállást kell majd elvégeznie az eltolódás után, ha azt hiszi, hogy ez folytatódni fog, mivel az élete kevesebb lesz, mint az egy évszázaddal ezelőtti közösségeké volt, a következő okokból:

  1. Míg a múltban napfényre még borús napokon is számítani lehetett, az eltolódás után a világ legtöbb részében a rendelkezésre álló napfény úgy fog tűnni, mintha a reggeli szürkületből egyből az alkonyba menne át, teljesen kihagyva a nappali fényességet.
  2. Az olajok és a - világításhoz - égethető anyagok szűkösek lesznek vagy elázottak, a folyamatos esőszitálásban a világ nagy részében, így a tüzek egy becses jelenség lesznek gondosan megszárított anyagokból.
  3. Az elemek és akkumulátorok kimerülnek hónapokon belül, folyamatos használata után az elkeseredetteknek, *with the shock of what has descended only coming late to these, not avoided.
  4. Az üzemanyagok, vagy a növényi eredetű hajtóanyagok, úgymint a kukoricaszár-olaj vagy a fa-gáz, ki fognak fogyni a lehetőségei nélkül, hogy kipumpálják, finomítsák, vagy újratermesszék őket a félhomályban.
  5. Az alkatrészek híja a mechanikus javításokhoz, a szakismeretei hiánya az egymástól elszigetelteknek, és a termésekben való sikerek híja, minden tervet halálra fognak ítélni égetendő üzemanyagokra nézve az Újidőben.
  6. A hozzáértés a szélből és vízből energiát nyerő generátorok építéséhez fehér foltos lesz, és a hiányzó láncszem teória fog a végtelenségig érvényesülni, hogy egyetlen láncszem, mint például az akkumulátortelep, pusztulásra ítéli a terveket.
  7. A megmentésre irányuló reményeket, hogy jóságos űrtestvérek érkeznek majd, vagy hibridek high-tech közösségei, közel tartják magukhoz a nem teljesen másokat-szolgálók, hogy így ők nem esnének bele a kategóriába, mivel az igazán másokat-szolgálók nem a megmentésen gondolkodnak, hanem a szükségben lévők megmentésén.

Mindennek fényében, mit várhat az emberiség? Nancy már gyakorol, sötétben járkálva, téve-véve már hónapok óta úgy, hogy tapogatóznia kell, hogy segítse magát, és érintést használ, nem látást, vezetőül. Villanyt csak akkor kell használni, amikor az feltétlenül szükséges. Gyakoroljátok ezt, és figyeljétek meg, milyen kis szükség van a fényre, a napotok végigsétálásához! Történetmesélés, csoportos éneklés, evés és mosakodás, az est neszeinek és illatainak élvezete: ezek közül egy sem igényel többet ahhoz elegendő fénynél, hogy a tompa alakokat ki lehessen venni. Az elektromos fényhez szokottak számára, és olyan csoportokban, ahol ennek hiánya a csoportot elkeseredettségbe merítette, vannak módszerek ennek előállítására. A testmozgás egy a depresszió-elűző tevékenységek közül, és egy régi kerékpár kerete, a reklamálók eltekerésével, nemcsak a fény megtermelésének egy módja az összejövetel alatt, de csoport-tevékenység is! A csoportterápia, ezért, egy gyakorlati foglalkozássá válik, melynek során a 12V-os aksikat újratöltik. És talán a gyerekek szívesen bekapcsolódnak a játékba, a sötétben gyakorolva, amikor ágyba küldték őket és aludniuk kellene, terveket sugdosva, amikkel meglepik a felnőtteket. A bicikli generátora egy bőséges fényt képes nyújtani az ő szereplésükhöz! Így, ez nem annyira egy veszteség, mint egy kihívás, egy lehetőség leleményesnek lenni, mint ahogy az élet egésze az.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com